Teljes képernyő                      

 



   


 
Teológia


Jezsuita előadássorozat
Kérdések és feladatok a harmadik évezredben címmel a Faludi Ferenc Akadémia konferenciasorozatot szervez. Minden hónap harmadik szerdáján jezsuiták tartanak előadást a Párbeszéd Házában. A program célja, hogy a felsőoktatásban és a különböző tudományos területeken tevékenykedő jezsuiták kifejtsék álláspontjukat korunk bölcseleti, kulturális és társadalmi kérdéseiről.


Pár(huzamos)beszédek
A rendezvénysorozat keretében a Faludi Ferenc Akadémia a világvallások hazai képviselőit hívja párbeszédre. A vallásokat nem általánosságban mutatják be az előadók, hanem speciális témák intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű feldolgozására vállalkoznak. Az egyes összejöveteleken előadás-párok hangzanak el a kereszténység és az adott félévben meghívott vallás szempontjából egyaránt fontos, teológiailag aktuális témákról. Előbb a vendégelőadó mutatja be az adott témát, majd az elmondottaktól függetlenül a keresztény előadó vázolja a keresztény felfogást ugyanarról a kérdésről, végül mindketten kiemelik, mi ragadta meg őket a másik előadásából, mi az, ami saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek, igazságnak, pontos megfigyelésnek tűnik számukra.

Teológia-pszichológia
A Faludi Akadémia együttműködik a Katolikus Pszichológusok Baráti Körével a teológusok és pszichológusok szakmai párbeszédének elősegítésében. Az együttműködés eredményeképpen három konferenciát és egy tanfolyamot szerveztünk.

A Teológia-lelkiség programok előadói többek között: András Imre, Ádám János, Beöthy Tamás, Béky Gellért, Benkő Antal, Forrai Tamás, Hess István, Kiss Ulrich, Kovács Dénes, Lukács János, Nemes Ödön, Nemeshegyi Péter, Sajgó Szabolcs, Somfai Béla, Szabó Ferenc, Vértesaljai László jezsuiták, valamint Bánlaki Éva, Csiky Miklós, Fogassy Judit, Horváth-Szabó Katalin, Szalai Mária, Székely Ilona CSJ.